Néhány napja főúton autóztunk asszonnyal úgy 70-80 km/h körüli sebességgel, és épp egy jobbról becsatlakozó bekötőúthoz közeledtünk. Azon az úton STOP tábla van. Éppen jött is egy autó, indexelt balra, megállt a táblánál, majd elindult, épp elénk... Beletapostam a fékbe, beletenyereltem a dudába (vagyis inkább "megujjaztam" a dudát...), és nagyon bíztam benne, hogy nem lesz nagy a kár, se az autóban, se bennünk... Szemből éppen jöttek, nem volt hova kerülni. (Az autó a besorolósávja miatt azért tudott volna hova kifordulni, ha mi történetesen nem vagyunk ott) A dudaszóra az autót vezető hölgy megállt, a talpam alatt az ABS ugrált, a mellkasomban meg a szívem... Biztos voltam benne, hogy nem tudunk megállni, a kárt igyekeztem minimalizálni, de aztán elképesztő módon végül centikre (vagy milliméterekre), de megállt egymástól a két autó. Annyira közel voltunk, hogy parkolásnál sem mernék ennyire közel menni egy másik kocsihoz, sőt még az utolsó pillanatban is vártam az ütközést... Megúsztuk, se bennünk, se a kocsiban nem esett kár, de azóta is gyakran eszembe jut, milyen kevésen múlott sok minden... Szegény nő felénk se mert nézni, csak csendben visszatolatott...
Az autón első szezonos Continental WinterContact TS850 van. Azt hiszem, már bejött az ára a jobb márkának. Ha csak kicsivel rosszabb a gumi, ha csak kicsivel rosszabb a reakcióidőm, ha csak egy kicsivel gyorsabban megyünk... Belegondolni is rossz.
A hölgyre nem haragszok, mindenkinek lehet rossz napja, de azért remélem, tanul az esetből! A példából is látszik, mennyire fontos, hogy vigyázzunk egymásra, hogy megfontoltan vezessünk! Puhatestűek vagyunk, vagyis inkább törékenyek. És nemcsak mi, mások is.