Jeles események, évfordulók

TUDÁSTÁR

1900. június 5-én, Budapesten született Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök. A család legidősebb fiúgyermeként, még Günszberg Dénesként látta meg a napvilágot. (Apja névváltoztatási kérelmét csak két évvel később hagyta jóvá a hatóság.)

Nagyon jó körülmények között nevelkedett, angol, francia, német nevelőnők segítségével tanult nyelveket, általános iskoláját a Szemere utcai népiskolában végezte. Apjától örökölhette műszaki érdeklődését, aki a Magyar Általános Kőszénbánya alkalmazottja volt.
Valódi képességei a Markó utcai főreáliskolában már megmutatkoztak. (10 évesen adta be első szabadalmát is az „aeroplán körhintá”-ra.)
Tanulmányait a Műegyetem gépészmérnöki szakán folytatta egy évig, de az ott uralkodó légkör miatt 1920-tól a berlini-charlottenburgi Technische Hochschule elektromérnöki szakára iratkozott át.
Szabadidejét Einstein szemináriumát hallgatva töltötte. Valójában ezeken az előadásokon is tanult, de nem csak ő: visszaemlékezéseiből idézve „nyolc Nobel-díjas ült… az első sorokban”.
1924-ben megszerezte a diplomáját és azonnal elhelyezkedett a Siemensnél, ahol nagyfeszültségű távvezetékek tervezésével foglalkozott. Itt került kapcsolatba az elektronoptikával és az elektronsugaras berendezésekkel, 1927-ben a doktori értekezését a katódoszcillográfról írta.
Kutatásainak irányát nagyban befolyásolta Szilárd Leó, akivel együtt fejlesztették ki és szabadalmaztatták 1927-ben a töltéssel rendelkező, elemi részecskék sebességének gyorsítását lehetővé tevő ciklotront. Ekkor jelentett be szabadalmat a fémgőz-ívlámpára is. Közös gondolkodásuk azonban nem volt mindig sikeres, hiszen az elektronmikroszkóp ötlete is az ő fejükben fogant meg, első működő szerkezetet mégis Ruska, német kutató építette meg.

1932 és 1933 között a plazmajelenségekkel foglalkozott, a munkát azonban nem tudta folytatni, mert Hitler hatalomra kerülésével biztonsága veszélybe került. Menedéket Magyarországon kapott, ahol az Egyesült Izzó kutatólaboratóriumában dolgozhatott tovább. Kutatásai számos kérdésre megoldást találtak, azonban a plazmalámpák élettartama igen rövid volt, ipari hasznosításukra nem került sor. A további magyarországi kísérleteknek egy 1934-es angliai meghívás vetett véget: A British Thomson-Houston Co. kutatólaboratóriuma másfél évtizedig volt otthona Gábornak. Kutatási területe az elektronoptika, de megrendelést kapott egy háromdimenziós mozi létrehozására is.

A háború alatt, mint idegent, nem engedték a fontosabb hadikutatások közelébe, ennek ellenére őt is foglalkoztatta a német repülőgépek korai jelzésének problémája. Megszerkesztett egy olyan gépet, amely a forró motorok által kibocsátott infravörös sugarakat volt képes „meglátni”, az ún. átváltóernyő a radarhoz hasonlóan eredményesen jelezte a közeledő repülőgépeket.
A háborút követő években az elektronmikroszkóp felbontásának növelésével foglalkozott, céljaként azt tűzte ki, hogy az egyes atomokat is meg lehessen különböztetni egymástól. Kutatási eredményeit Az elektronmikroszkóp című könyvében hozta nyilvánosságra.

Elektronoptikai kísérletei vezettek a holográfia (holo = egész) felfedezéséhez, 1947-ben ismerte fel, hogy ha a tárgyról visszavert hullámoknak nem csak az intenzitását, de amplitúdóját és fázisát is mérheti és rögzítheti is, akkor a tárgyról kapott kép háromdimenziós lesz, igaz, a rögzítéshez egy referencianyaláb szükséges. A találmány részletes leírását 1949-ben tette közzé „Mikroszkópia hullámfront-rekonstrukció segítségével” címen. Az elmélet gyakorlati alkalmazása és holográfia szélesebb körű elterjedése akkor következett be, mikor 1962-ben felfedezték a lézert. A holográfia alkalmazásával lehetővé vált a mikroszkopikus nagyságú objektumok sebességének mérése, a rezgő testek alakváltozásának megfigyelése és a roncsolásmentes anyagvizsgálat.

1958-ban az Imperial College kifejezetten Gábor Dénesnek hozta létre az alkalmazott elektronfizikai tanszéket, ahol sikeres kísérleteket végzett a lapos képcsőjű TV kifejlesztésében, igaz, ipari alkalmazása csak a technika fejlődésével vált lehetővé. (Első készüléke 0,5x05 méter képernyőméretű, tíz centiméter mélységű volt.) Mégsem az ő nevével lett híres a sík képcső, Sinclair volt az a kutató, aki sikeresen vette észre Gábor Dénes szabadalmi jogának lejártát és árulta az eljárást saját neve alatt.
Nyugdíjazásáig, 1967-ig itt dolgozott. Egy tanítványa szerint: „Kutató diákjait tekintette legértékesebb művének, laboratóriumát pedig a földi paradicsomnak” .

Nagy-Britannia 1970-ben azzal becsülte meg zseniális „fogadott fiát”, hogy II. Erzsébet királynő a Birodalmi Rend parancsnoki fokozatával (C. B. E.) tüntette ki a professzort.
Tudományos munkásságáért, elsősorban a hologram felfedezéséért 1971-ben – végre – Nobel-díjat kapott. (Ekkor már jó ideje szerepelt a Nobel-díjra fölterjesztettek évenkénti listáján. Reménykedett is benne, hogy megkapja, de a tudományos világ akkoriban nukleáris fizika újdonságaira összpontosította figyelmét, és a holográfia sokáig pusztán afféle találmánynak minősült, csak fokozatosan kezdték méltányolni elméleti hátterét és jelentőségét.)

Tagja volt több nemzetközi tudományos szervezetnek, majd miután 1962-ben részt vett a balatonföldvári elektron- és vákuumfizikai konferencián, a Magyar Tudományos Akadémia 1964-ben tiszteletbeli tagjává választotta, elsőként a nyugati emigránsok közül. Ezt Gábor némi meglepetéssel nyugtázta, hiszen közismert bírálója volt a kommunizmusnak.

Több mint száz szabadalmaztatott találmánya mellett értékes fejtegetéseket hagyott az utókorra, egyebek között arról, amit ő „trilemmá”-nak nevezett: vajon elpusztíthatja-e az emberiséget egy atomháború vagy a saját túlnépesedése, és megmérgezheti-e nagyvárosi társadalmát a túlságosan sok szabadidőből fakadó kábítószerezés, bűnözés? A megoldást, noha mérnök és fizikus volt, nem a technika fejlődésétől várta: az oktatás, a pedagógia megújulásába helyezte reményét. (Nem volt derűlátó….)

Az ausztráliai Canberrából 1974-ben meghívást kapott, hogy elnököljön a 8. Nemzetközi Elektronmikroszkópiai Kongresszuson. Előadásában az elektronmikroszkóp feltalálásának a történetét készült felvázolni. Ám amikor útnak indult volna, súlyos agyvérzés érte, előadását másnak kellett felolvasnia helyette. A tudós sztoikus bölcsességgel vette tudomásul a sorscsapást, és igyekezett gyógyulni, erősödni. Feleségével Olaszországban utazgatott, sőt még Amerikába is átrepültek. Megnézték az újonnan létesült New York-i Holográfiai Múzeumot. A tudós örömmel látta, hogy képzőművészek kapnak rá az új műszaki lehetőségre, és háromdimenziós műveket alkotnak. Ezekből Londonban a Királyi Művészeti Akadémián volt kiállítás, és még Salvador Dalí is lehetőségeket látott a holográfia alkalmazásában.
Hamarosan újabb agyvérzést kapott, elvesztette beszélőképességét, és nem tudott többé olvasni sem. De mindent megértett, amit mondtak neki. 1978 nyarán még élvezte az olasz tengerpart szépségét, őszre azonban már ágyban fekvő betegként egy walesi szanatóriumba került, s itt halt meg 1979. február 9-én.

Könyvtára ma a nevét őrző főiskola tulajdonában van, tiszteletére pedig a Novofer Alapítvány magyar és nemzetközi díjat alapított.