Ma megpróbáltak kizsebelni melóból hazafelé.
Kissé kókadt voltam a villamoson (1-es), el-el szenderedtem. Az utolsó pillanatban ébredtem fel a József Attila színháznál. Már szálltak felfelé az emberek, amikor lepattantam. Aluljáróba le, túloldalt lépdelek felfelé a lépcsőn ráérősen. A fejemben volt, hogy jön valaki mögöttem, de nem törődtem vele. Miért ne jöhetne?
A lépcső felénél már belekapaszkodott a lelassult agyamba a gondolat, hogy miért nem előz meg? Elég lassan haladtam, a normális (átlagosan sietős) tempóban haladó ember már elhaladt volna mellettem. Mire idáig jutottam kis lökést, motoszkálást éreztem hátulról (a táskám a vállamra vetve, jórészt hátul lógott).
Mire észbe kaptam, már markoltam a tag vállát. Ránézek a táskámra, két rekesz nyitva. Kisé ideges lettem. Nem tartok értéket a táskában, de akkor is! Ráadásul ez sem teljesen igaz, mert ahogy észrevettem a vállalkozói igazolványom pont ott volt.
A fickó nem ijedt meg, semmi rémület az arcán, hogy jaj lebukott. Nem ám. Miért fogom a vállát? Ő csak nekem jött véletlenül. Mondom nyilván a táska is véletlenül nyílt ki?!
Biztosan nyitva hagytam - mondja ő.
Az agyam eldobom - kissé kiabálok.
Mire ő: miért bántom? Csak azért mert cigány?
Mondom nem, azért mert tolvaj vagy.
Ő nem csinált semmit, csak nekem jött.
A spanja persze ott állt tőlünk 2 m-re, várja mi lesz. Egy idősebb férfi néz minket meszebbről, más nincs a környéken. Délután 3-kor, egy igencsak forgalmas pontján Budapestnek.
Cikáznak a fejemben a gondolatok, mit tegyek?
Hívjak rendőrt?
Sok eredménye nem lenne. Egyrészt mire odaérnek a két legény (meg ugye az aluljáróban lévő ki tudja hány rokon) eléggé megkeseríthetik a napomat. És ha nem? Semmit nem tudnak tenni velük. Tapasztaltam elégszer.
Lökjem le a lépcsőn? Jó megoldásnak tűnik, már ha kihagyom a következményeket. Simán kitörheti a nyakát, ami önmagában még nem lenne baj, de annyit kapnék érte mint egy emberért.
Aztán meg ott vannak a ráérős rokonok. Kerüljem körbe a fél várost, hogy ne legyen komolyabb gond?
Ahogy így vívódok magamban - közben verbális csatát vívok a figurával, ő erősködik, hogy engedjem már el, én üvöltök vele - annyira fel... magam a szemtelen, flegma viselkedésén, hogy úgy döntök mégis csak rendőrt hívok.
Mondom is neki. Mire azt feleli, hogy akkor ő hívja a bátyját. Ekkor már elég hisztis voltam, mondtam neki, hogy tegye bátran - közben telefon a kezemben, böködöm.
Látja nem jött be az ijesztés, inkább menekülőre fogja. Útjára engedtem.
Végülis az ésszerűség oldaláról nézve ez volt a legsimább út - senki nem sérült meg. De azért milyen jó lenne, ha ezek a lények nem úszhatnák meg az ilyet ilyen simán. És az a legbosszantóbb az egészben, hogy nagyon jól tudja, normális, civilizált, törvényes úton ezt (is) simán megússza.
Szavazás
