WERES
Kábelbarát
Törzstag
Nem elérhető
Hozzászólások: 3437
R+
|
|
« Hozzászólás #840 Dátum: 2008. Október 13. - 08:45:15 » |
|
Sziasztok!
Megérkeztem a vezetéstechnikai tréningről. Hihetetlen jól összesimultunk lacsikával.
Először infót kaptunk a helyes ülés, háttámla, fejtámla és biztonsági öv magassága beállításáról.
1. feladat: szlalom előrre 30-40-50 km/h-val.
Ez többé-kevésbé ment mindenkinek. Igaz sokat gyakoroltuk, mert ezt a későbbiekben hasznát kellett venni.
2. feladat: szlalom hátrafelé.
Annyi előnyöm volt, hogy én alapból tükörből tolatok és itt meg csak abból volt szabad tájékozódni. Nos a feladat lényege a következő volt, 50 km/h-val előre szlalom, majd visszafelé hátra kellett tolatni.
3. feladat: jobbra illetve balra kitérés:
A feladat lényege, hogy egy olyan szituációt imitáltunk, mintha egy 3 sávos úton a középső sávban mennénk, majd hirtelen a középső sávban valami akadály lenne. Először jobbra majd balra kellett kikerülni 30-40-50 km/h-val. A helyes kormányon tartott kézzel, ami nem 10 óra 10 perc, hanem 9óra 15 perc. Megjegyezném, hogy én így szoktam egyébként is, mert Andy Priaulx így tanította (WTCC).
4. feladat: kettős kikerülési helyzet jobbra, majd balra és vissza is azaz balra és jobbra.
Ez érdekes így leírva. Képzeljük el, hogy 2 sáv van. A belsőben haladunk, majd egy akadály miatt, ki kell kerülni jobbra, de úgy hogy szinte azonnal van egy akadály a külső sávban is és ezért balra is ki kell kerülni, így: _/-\_ . Az a rajz persze nem tökéletes. Nem úgy mint mi hahota hahota A feladatot először 30, majd 40, majd 50 km/h-val kellett megcsinálni. De a feladatot ismételten megoldottuk.
5. feladat maga verseny volt, amit a későbbiekben jutalmazni is fognak egy oklevéllel, ami az előző dolgok keverése volt. Tehát indítunk egy előre szlalommal, majd az utóbbi kettős kikerülési helyzet, majd hátul egy nagy körívben ami egyre kisebb ívbe ment át visszafordulni és újra a kettős balhé, majd szlalom, és beértél a célba. A szintidő az 1 perc volt. Nyertesek: mindenki, hisz mindenki az 1 perc alatt teljesítette a pályát. Időeredmények alapján:
HFT 45 mp II. Tacuma Kedves neje: 56 mp V. Tacuma Weres: 46 mp III. Lacetti Ramstein: 44 mp I. EPICA Ni-lovag: 53 mp IV. LAnos Sznuni: 46 mp III. Kalos Szassza: 46 mp III. Nexia
6. feladat: a kisodródás.
Ez egy olyan feladat volt, ahol simán egyenesen kellett menni két bójasor között 60 km/h-val kuplungot benyomva és a végén 2db bója le volt fektetve és ki kellett kerülni, de úgy hogy sodródjon a kocsi. Sznuninak és nekem azt mondta az oktató, menjünk gyorsabban, mert túl stabil a kocsink és nem sodródik eléggé. Ramstein kollegának meg alapban gyorsabban kellett mennie, mert az Epica nem akart egyáltalán sodródni. De megoldódott ez az akadály is.
Rövid megjegyzés, hogy a szlalom és kikerülősdi 180 fokos kormánymozdulattal jár. A sodródásnál, meg kétszer ez hirtelen oda-vissza.
Bibibí én ülhettem sokat az Epicában, mert Rammstein cartárssal voltunk párban. Hát teljesen más fíling volt, mint az én lacsim. Viszont meglepődve tapasztalatam, hogy mindkettőnk autója milyen stabil volt (ha ezt tudom, akkor tavaly simán kikerülöm a román kiscsajt, aki besatuzott előttem). Viszont érdekes volt, hogy csak az autó jobb oldalán voltak bójafoltok, de ott végig. Ja és hazafelé még használhattam a bójakikerülősdit, mert egy úthibába beletűztek egy olyan kis oszlopot, ami nem gumiból van, persze az előttem haladók is fékezés nélkül kerülték ki, ezáltal nem sokat észleltem belőle (volt másfél másodpercem, hogy mérlegeljek),csak nekem már jöttek szembe. Viszont az a Sznuni-féle sportrugó az igen meggyőző volt kívülről szemlélve. Habár akkor is a motorfék ropogása volt a legszebb!
|
|
|
Naplózva
|
Mikor találkozhatok már egy Lacetti R+-szal?
|
|
|
ladigidy
Kábelbarát
Törzstag
Nem elérhető
Hozzászólások: 7267
LadiGidy(SW1,6 Elite Plus+LPG+Extrák)
|
|
« Hozzászólás #841 Dátum: 2008. Október 13. - 15:07:37 » |
|
Weres! Köszönjük a részletes beszámolód. Nagyon hasznos lehetett. remélhetőleg ez is hozzásegített abban, hogy ezentúl mindig a higgadt Weres vezessen, mert úgy a biztonságosabb. Már látom, hogy megindult a folyamat, hogy benöjjön a fejed lágya. Ezt szeretem! CDX! Neked meg privát ment, majd olvasd el!
|
|
|
Naplózva
|
Legyünk barátok a közlekedésben is! Mindenkit hazavárnak-épségben! Cartárs baráti üdvözlettel: LadiGidy, vagyis Gidy apu
|
|
|
mottika
Friss hús
Nem elérhető
Hozzászólások: 31
|
|
« Hozzászólás #842 Dátum: 2008. Október 13. - 18:41:03 » |
|
Sziasztok segítségeteket szeretném kérni következő a problémám. A fényképezőgépből szeretném felrakni a gépemre a talin készült fotókat de, azt írja ki a gép, hogy formázzam meg a memória kártyát, nos próbáltam a memória kártyát a gépen a kártyaolvasóba rakni de szintén ugyan azt írja ki, hogy tudnám letölteni a képeket anélkül, hogy megformázzam? Mert ha megformázom, akkor az összes képem, ami van a gépen, elveszik. Léci segítsetek. köszi
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Giovanni
Törzstag
Nem elérhető
Hozzászólások: 3219
Kékvillám :)
|
|
« Hozzászólás #843 Dátum: 2008. Október 13. - 18:52:13 » |
|
Sziasztok segítségeteket szeretném kérni következő a problémám. A fényképezőgépből szeretném felrakni a gépemre a talin készült fotókat de, azt írja ki a gép, hogy formázzam meg a memória kártyát, nos próbáltam a memória kártyát a gépen a kártyaolvasóba rakni de szintén ugyan azt írja ki, hogy tudnám letölteni a képeket anélkül, hogy megformázzam? Mert ha megformázom, akkor az összes képem, ami van a gépen, elveszik. Léci segítsetek. köszi
Nem akarlak elkeseríteni, de valszeg a memóriakártyádnak annyi. Esetleg valami backup programmal meglehet próbálni visszaállítani. A hardver szoftver topikban találsz erről pár sort.
|
|
|
Naplózva
|
Nem mindegy hogy General Motors, vagy motor generál Lacetti: Toyota:
|
|
|
miss bond
Bejáratós
Nem elérhető
Hozzászólások: 51
|
|
« Hozzászólás #844 Dátum: 2008. Október 13. - 21:43:58 » |
|
Nekem rendszeresen ezt szokta kiírni, mégsem veszett el még semmim. Azt a memóriakártyát, amit annak idején még az mp4 készülékemben formáztam (az ugyanis előbb megvolt, mint a fényképezőnk, és mindkét cuccba használom), a mai napig nem veszi be a kártyaolvasónk, viszont ha átteszem az mp4-be, usb-kábellel simán kinyerem belőle a képeket. Azt a kártyát, amit csak a fényképezőgépben használtunk, olvassa közvetlenül is. Hogy miért van így, azt nem tudom, nem is értek hozzá, de talán akkor nálad is van remény, hogy nem vesztek el.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Jani
Kábelbarát
Törzstag
Nem elérhető
Hozzászólások: 5352
2005 SW Elite+ 1.6 LPG
|
|
« Hozzászólás #845 Dátum: 2008. Október 14. - 08:47:22 » |
|
Vajon ki lehet a titokzatos miss bond? Tippem az van, de lehet nem jó. Fasírtné?
|
|
|
Naplózva
|
LPG
|
|
|
WERES
Kábelbarát
Törzstag
Nem elérhető
Hozzászólások: 3437
R+
|
|
« Hozzászólás #846 Dátum: 2008. Október 14. - 09:53:48 » |
|
|
|
|
Naplózva
|
Mikor találkozhatok már egy Lacetti R+-szal?
|
|
|
Stocz
|
|
« Hozzászólás #847 Dátum: 2008. Október 14. - 13:02:22 » |
|
Ez is jó kis buli lehetett (és hasznos).
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
miss bond
Bejáratós
Nem elérhető
Hozzászólások: 51
|
|
« Hozzászólás #848 Dátum: 2008. Október 14. - 13:13:19 » |
|
Vajon ki lehet a titokzatos miss bond? Tippem az van, de lehet nem jó. Fasírtné? Szép napot mindenkinek! A találgatásokat megelőzendő khm... szóval ugye miss és nem missis a Fasírttal meg Fasírtban vagyok titokzatosságról nem beszélhetünk, miután mindjárt az első hozzászólásommal lebuktattam magamat addig Fasírtkám sem tudta, milyen néven regisztráltam föl Üdv.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
ladigidy
Kábelbarát
Törzstag
Nem elérhető
Hozzászólások: 7267
LadiGidy(SW1,6 Elite Plus+LPG+Extrák)
|
|
« Hozzászólás #849 Dátum: 2008. Október 14. - 13:54:31 » |
|
|
|
|
Naplózva
|
Legyünk barátok a közlekedésben is! Mindenkit hazavárnak-épségben! Cartárs baráti üdvözlettel: LadiGidy, vagyis Gidy apu
|
|
|
|
ladigidy
Kábelbarát
Törzstag
Nem elérhető
Hozzászólások: 7267
LadiGidy(SW1,6 Elite Plus+LPG+Extrák)
|
|
« Hozzászólás #851 Dátum: 2008. Október 14. - 15:21:13 » |
|
Nos biztos ez sem rossz ötlet, meg a körömfestés, Kata ebben már profi, de a legjobb lenne versenyezni, hogy ki tud jobb kaját sütni, főzni, hogy az esetleges önellátó talikon élvezhessük művészeteket, amit ebben a műfajban tudtok produkálni, és minket elkápráztatni újra, és újra! Vagy például, hogyan tüntessünk el foltot az ülésről? Szóval volna mit tanulni tőletek! Amúgy bocsika, nem bosszantani akartalak, viszont a párod még megkapja a magáét előbb- utóbb a lányoktól, és tudja is miért... De ez az ő baja lesz!
|
|
|
Naplózva
|
Legyünk barátok a közlekedésben is! Mindenkit hazavárnak-épségben! Cartárs baráti üdvözlettel: LadiGidy, vagyis Gidy apu
|
|
|
ladigidy
Kábelbarát
Törzstag
Nem elérhető
Hozzászólások: 7267
LadiGidy(SW1,6 Elite Plus+LPG+Extrák)
|
|
« Hozzászólás #852 Dátum: 2008. Október 14. - 15:33:08 » |
|
Üzenet a Kapitánynak! Amint újra magyar földre tetted gyógyult lábad, jelentkezz, hogy eldönthessük mikor legyen a vadasparki (vagy máshová teendő?) talink! Mert csak Veled együtt csinálhatjuk meg, Rád vártunk ezzel réges rég óta!
|
|
|
Naplózva
|
Legyünk barátok a közlekedésben is! Mindenkit hazavárnak-épségben! Cartárs baráti üdvözlettel: LadiGidy, vagyis Gidy apu
|
|
|
meatloaf
Kábelbarát
Törzstag
Nem elérhető
Hozzászólások: 2017
SW 1,6 elite+
|
|
« Hozzászólás #853 Dátum: 2008. Október 14. - 15:37:26 » |
|
|
|
|
Naplózva
|
Az élet gyorsan repül,minek megelőzni?!
|
|
|
miss bond
Bejáratós
Nem elérhető
Hozzászólások: 51
|
|
« Hozzászólás #854 Dátum: 2008. Október 14. - 15:48:05 » |
|
Nos biztos ez sem rossz ötlet, meg a körömfestés, Kata ebben már profi, de a legjobb lenne versenyezni, hogy ki tud jobb kaját sütni, főzni, hogy az esetleges önellátó talikon élvezhessük művészeteket, amit ebben a műfajban tudtok produkálni, és minket elkápráztatni újra, és újra! Vagy például, hogyan tüntessünk el foltot az ülésről? Szóval volna mit tanulni tőletek! Amúgy bocsika, nem bosszantani akartalak, viszont a párod még megkapja a magáét előbb- utóbb a lányoktól, és tudja is miért... De ez az ő baja lesz! Jól meggondoltátok??? Láthattátok, hogy mekkorára nő, aki az én főztömből eszik...
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|