cápaFeri
Törzstag
Nem elérhető
Hozzászólások: 5924
cettim
|
|
« Hozzászólás #1095 Dátum: 2010. Október 25. - 21:33:09 » |
|
Egyre rosszabb véleményem van a kínai K406-os Hankookról!! Tavasszal említettem már, hogy mivel négy szezonon keresztül nem cserélgettem az elsőket a hátsóval és vissza, a hátsók a kis súly miatt fűrészfogasra koptak. Idén cserélve mentem le a szezont, de csak nem akar bekopni. Még mindig dobol, egy kicsit húz is balra. Érdekes, de valahogy összedolgozhat a két első gumi, mert bizonyos esetekben és sebességnél erősen dobol, aztán egy kis kanyar után elhalkul, majd így felváltva. Gondolom ahogy az egyik kerék többet gurul, már nem egyszerre fordulnak ugyanoda és kiegyenlítik egymás rezgéseit...vagy valami hasonló. Ráadásul úgy tűnik, hogy az egyik volt elsőm jobban kopott, mint a másik három. A középső vastag hosszanti borda mellett van két oldalt kis csík, ami ezen az egy gumin teljesen eltűnt. Ez volt a jobb hátsó ezen a nyáron, előtte jobb elöl volt négy szezonon keresztül. + még mintha csak a közepe lenne jobban lefutna, a szélein ugyanakkora a minta. Pedig kínosan ügyelek, hogy tizedre pontosan ugyanannyi legyen a nyomás mindig. Ennyit jelentene, hogy bal egyben van sokszor csak súly??? Nehogymá' patikamérleg legyen a gép!!! Nem tudom, mitévő legyek. Amik most futottak elöl, azokon még 3-4 tizeddel nagyobb a minta mint a másik kettőn, de nem akarok még egy szezont végigdobolni velük elöl.... Tavasszal még egy dolgot megpróbálok, hogy a fürészfogas részt (a kis kiálló éleit a mintának) forgásiránynak ellenében megpróbálom reszelővel letolni. Esetleg valakinek valami ötlete? (Mielőtt ez lenne az első javaslat: nem, nem akarok 100 rugót adni egy új szettért!! Még legalább két szezont futniuk kellene a minta szerint, hisz még 30 ezer sincs bennük!) Most mindenesetre felkerültek a téli UG7-esek és megszűnt a balra húzás, a dobolás, komfortosabb lett a gurulás, a rugózás. Ezeket a gumikat imádom! Ötödik szezonjukat kezdik és van még elöl 6,3 hátul 7 mm minta rajtuk, de ha a téli nagyobb kopásjelzőket veszem figyelembe, amiknél már ajánlott cserélni, akkor is még ezen kívül egy vagy két telet futhatnak! A fűrészfogas kopás elvileg futómű problémára is utalhat, és szerintem nem célszerű reszelővel ledolgozni, mert a minta attól még egyenetlen lesz a gumi többi részéhez mérten. Én most vettem használtan télieket szereléssel együtt 25.000-ért plusz egy Győr-Komárom túra (ca. 3000HUF) Mondjuk azon is csodálkozom, hogy az UG7 5 év után még 6 mm-rel húzza. Az enyémek 2006/39 hetiek voltak, 1 szezonton töltöttek másnál, és most lettek leírva, de mostanra már csak 2-2,5mm volt rajtuk. Az egyenetlen kopás nem csoda, főleg ha nap mint nap ugyanazon az úton jársz. Egy kicsivel több kanyar az egyik irányba, egy kicsivel rosszabb az útszéle a jobb oldalon jellemzően... Ledolgozni éppen csak a kiálló éleket gondoltam, de még megfontolom, valóban nem túl jó csak így kézzel. Ha előre húzoma kezem a futófelületen a szélső mintáknál, akkor siklik, ha visszafelé, akkor akadozik a mintákban. Az adja a zajt ha jól sejtem. Pedig az UG7-es téliekben is van már vagy 13000! 4 tél, és 6,3 és 7 mm!
|
|
« Utoljára szerkesztve: 2010. Október 25. - 21:39:25 írta cápaFeri »
|
Naplózva
|
"Ha egy férfi kinyitja a kocsiajtót egy nő előtt, akkor vagy az autó új, vagy a nő!"
|
|
|
Krisz
|
|
« Hozzászólás #1096 Dátum: 2010. Október 25. - 21:43:57 » |
|
Egyre rosszabb véleményem van a kínai K406-os Hankookról!! Tavasszal említettem már, hogy mivel négy szezonon keresztül nem cserélgettem az elsőket a hátsóval és vissza, a hátsók a kis súly miatt fűrészfogasra koptak. Idén cserélve mentem le a szezont, de csak nem akar bekopni. Még mindig dobol, egy kicsit húz is balra. Érdekes, de valahogy összedolgozhat a két első gumi, mert bizonyos esetekben és sebességnél erősen dobol, aztán egy kis kanyar után elhalkul, majd így felváltva. Gondolom ahogy az egyik kerék többet gurul, már nem egyszerre fordulnak ugyanoda és kiegyenlítik egymás rezgéseit...vagy valami hasonló. Ráadásul úgy tűnik, hogy az egyik volt elsőm jobban kopott, mint a másik három. A középső vastag hosszanti borda mellett van két oldalt kis csík, ami ezen az egy gumin teljesen eltűnt. Ez volt a jobb hátsó ezen a nyáron, előtte jobb elöl volt négy szezonon keresztül. + még mintha csak a közepe lenne jobban lefutna, a szélein ugyanakkora a minta. Pedig kínosan ügyelek, hogy tizedre pontosan ugyanannyi legyen a nyomás mindig. Ennyit jelentene, hogy bal egyben van sokszor csak súly??? Nehogymá' patikamérleg legyen a gép!!! Nem tudom, mitévő legyek. Amik most futottak elöl, azokon még 3-4 tizeddel nagyobb a minta mint a másik kettőn, de nem akarok még egy szezont végigdobolni velük elöl.... Tavasszal még egy dolgot megpróbálok, hogy a fürészfogas részt (a kis kiálló éleit a mintának) forgásiránynak ellenében megpróbálom reszelővel letolni. Esetleg valakinek valami ötlete? (Mielőtt ez lenne az első javaslat: nem, nem akarok 100 rugót adni egy új szettért!! Még legalább két szezont futniuk kellene a minta szerint, hisz még 30 ezer sincs bennük!) Most mindenesetre felkerültek a téli UG7-esek és megszűnt a balra húzás, a dobolás, komfortosabb lett a gurulás, a rugózás. Ezeket a gumikat imádom! Ötödik szezonjukat kezdik és van még elöl 6,3 hátul 7 mm minta rajtuk, de ha a téli nagyobb kopásjelzőket veszem figyelembe, amiknél már ajánlott cserélni, akkor is még ezen kívül egy vagy két telet futhatnak! A fűrészfogas kopás elvileg futómű problémára is utalhat, és szerintem nem célszerű reszelővel ledolgozni, mert a minta attól még egyenetlen lesz a gumi többi részéhez mérten. Én most vettem használtan télieket szereléssel együtt 25.000-ért plusz egy Győr-Komárom túra (ca. 3000HUF) Mondjuk azon is csodálkozom, hogy az UG7 5 év után még 6 mm-rel húzza. Az enyémek 2006/39 hetiek voltak, 1 szezonton töltöttek másnál, és most lettek leírva, de mostanra már csak 2-2,5mm volt rajtuk. Az egyenetlen kopás nem csoda, főleg ha nap mint nap ugyanazon az úton jársz. Egy kicsivel több kanyar az egyik irányba, egy kicsivel rosszabb az útszéle a jobb oldalon jellemzően... Ledolgozni éppen csak a kiálló éleket gondoltam, de még megfontolom, valóban nem túl jó csak így kézzel. Ha előre húzoma kezem a futófelületen a szélső mintáknál, akkor siklik, ha visszafelé, akkor akadozik a mintákban. Az adja a zajt ha jól sejtem. Pedig az UG7-es téliekben is van már vagy 13000! 4 tél, és 6,3 és 7 mm! Emelőn sebességbe téve,alapjáraton ketyegve talán letudod gyaluln a kiállo bütyköket valamivel.De ne a saját emelőjével próbáld!
|
|
|
Naplózva
|
06 70/22 11 222
|
|
|
cápaFeri
Törzstag
Nem elérhető
Hozzászólások: 5924
cettim
|
|
« Hozzászólás #1097 Dátum: 2010. Október 25. - 21:51:54 » |
|
Egyre rosszabb véleményem van a kínai K406-os Hankookról!! Tavasszal említettem már, hogy mivel négy szezonon keresztül nem cserélgettem az elsőket a hátsóval és vissza, a hátsók a kis súly miatt fűrészfogasra koptak. Idén cserélve mentem le a szezont, de csak nem akar bekopni. Még mindig dobol, egy kicsit húz is balra. Érdekes, de valahogy összedolgozhat a két első gumi, mert bizonyos esetekben és sebességnél erősen dobol, aztán egy kis kanyar után elhalkul, majd így felváltva. Gondolom ahogy az egyik kerék többet gurul, már nem egyszerre fordulnak ugyanoda és kiegyenlítik egymás rezgéseit...vagy valami hasonló. Ráadásul úgy tűnik, hogy az egyik volt elsőm jobban kopott, mint a másik három. A középső vastag hosszanti borda mellett van két oldalt kis csík, ami ezen az egy gumin teljesen eltűnt. Ez volt a jobb hátsó ezen a nyáron, előtte jobb elöl volt négy szezonon keresztül. + még mintha csak a közepe lenne jobban lefutna, a szélein ugyanakkora a minta. Pedig kínosan ügyelek, hogy tizedre pontosan ugyanannyi legyen a nyomás mindig. Ennyit jelentene, hogy bal egyben van sokszor csak súly??? Nehogymá' patikamérleg legyen a gép!!! Nem tudom, mitévő legyek. Amik most futottak elöl, azokon még 3-4 tizeddel nagyobb a minta mint a másik kettőn, de nem akarok még egy szezont végigdobolni velük elöl.... Tavasszal még egy dolgot megpróbálok, hogy a fürészfogas részt (a kis kiálló éleit a mintának) forgásiránynak ellenében megpróbálom reszelővel letolni. Esetleg valakinek valami ötlete? (Mielőtt ez lenne az első javaslat: nem, nem akarok 100 rugót adni egy új szettért!! Még legalább két szezont futniuk kellene a minta szerint, hisz még 30 ezer sincs bennük!) Most mindenesetre felkerültek a téli UG7-esek és megszűnt a balra húzás, a dobolás, komfortosabb lett a gurulás, a rugózás. Ezeket a gumikat imádom! Ötödik szezonjukat kezdik és van még elöl 6,3 hátul 7 mm minta rajtuk, de ha a téli nagyobb kopásjelzőket veszem figyelembe, amiknél már ajánlott cserélni, akkor is még ezen kívül egy vagy két telet futhatnak! A fűrészfogas kopás elvileg futómű problémára is utalhat, és szerintem nem célszerű reszelővel ledolgozni, mert a minta attól még egyenetlen lesz a gumi többi részéhez mérten. Én most vettem használtan télieket szereléssel együtt 25.000-ért plusz egy Győr-Komárom túra (ca. 3000HUF) Mondjuk azon is csodálkozom, hogy az UG7 5 év után még 6 mm-rel húzza. Az enyémek 2006/39 hetiek voltak, 1 szezonton töltöttek másnál, és most lettek leírva, de mostanra már csak 2-2,5mm volt rajtuk. Az egyenetlen kopás nem csoda, főleg ha nap mint nap ugyanazon az úton jársz. Egy kicsivel több kanyar az egyik irányba, egy kicsivel rosszabb az útszéle a jobb oldalon jellemzően... Ledolgozni éppen csak a kiálló éleket gondoltam, de még megfontolom, valóban nem túl jó csak így kézzel. Ha előre húzoma kezem a futófelületen a szélső mintáknál, akkor siklik, ha visszafelé, akkor akadozik a mintákban. Az adja a zajt ha jól sejtem. Pedig az UG7-es téliekben is van már vagy 13000! 4 tél, és 6,3 és 7 mm! Emelőn sebességbe téve,alapjáraton ketyegve talán letudod gyaluln a kiállo bütyköket valamivel.De ne a saját emelőjével próbáld! Köszi az ötletet, valami hasonlóra gondoltam....mondjuk nekem az ismerős gumis jutott eszembe, ahol megpörgetném. Amúgy a gyári emelőt nem szoktam használni, van hidraulikus...illetve most egyszer azért kellett, mert a garázs előtti rész kicsit lejt hátra, egyenetlen, döngölt földes is. Egy (első pontnál) emeléssel szoktam megoldani egy oldalon....de most egyik oldalon ahhoz, hogy kivegyem a hátsó kereket, már túl magasra kellett emelni az elejét...egyszercsak megbillent hátra.... Volt ám kapkodás a gyári emelőért, (mert az volt legközelebb kéznél), nehogy letérdeljen a féktárcsára!
|
|
|
Naplózva
|
"Ha egy férfi kinyitja a kocsiajtót egy nő előtt, akkor vagy az autó új, vagy a nő!"
|
|
|
gatsy
|
|
« Hozzászólás #1098 Dátum: 2010. Október 26. - 08:18:33 » |
|
Egyre rosszabb véleményem van a kínai K406-os Hankookról!! Tavasszal említettem már, hogy mivel négy szezonon keresztül nem cserélgettem az elsőket a hátsóval és vissza, a hátsók a kis súly miatt fűrészfogasra koptak. Idén cserélve mentem le a szezont, de csak nem akar bekopni. Még mindig dobol, egy kicsit húz is balra. Érdekes, de valahogy összedolgozhat a két első gumi, mert bizonyos esetekben és sebességnél erősen dobol, aztán egy kis kanyar után elhalkul, majd így felváltva. Gondolom ahogy az egyik kerék többet gurul, már nem egyszerre fordulnak ugyanoda és kiegyenlítik egymás rezgéseit...vagy valami hasonló. Ráadásul úgy tűnik, hogy az egyik volt elsőm jobban kopott, mint a másik három. A középső vastag hosszanti borda mellett van két oldalt kis csík, ami ezen az egy gumin teljesen eltűnt. Ez volt a jobb hátsó ezen a nyáron, előtte jobb elöl volt négy szezonon keresztül. + még mintha csak a közepe lenne jobban lefutna, a szélein ugyanakkora a minta. Pedig kínosan ügyelek, hogy tizedre pontosan ugyanannyi legyen a nyomás mindig. Ennyit jelentene, hogy bal egyben van sokszor csak súly??? Nehogymá' patikamérleg legyen a gép!!! Nem tudom, mitévő legyek. Amik most futottak elöl, azokon még 3-4 tizeddel nagyobb a minta mint a másik kettőn, de nem akarok még egy szezont végigdobolni velük elöl.... Tavasszal még egy dolgot megpróbálok, hogy a fürészfogas részt (a kis kiálló éleit a mintának) forgásiránynak ellenében megpróbálom reszelővel letolni. Esetleg valakinek valami ötlete? (Mielőtt ez lenne az első javaslat: nem, nem akarok 100 rugót adni egy új szettért!! Még legalább két szezont futniuk kellene a minta szerint, hisz még 30 ezer sincs bennük!) Most mindenesetre felkerültek a téli UG7-esek és megszűnt a balra húzás, a dobolás, komfortosabb lett a gurulás, a rugózás. Ezeket a gumikat imádom! Ötödik szezonjukat kezdik és van még elöl 6,3 hátul 7 mm minta rajtuk, de ha a téli nagyobb kopásjelzőket veszem figyelembe, amiknél már ajánlott cserélni, akkor is még ezen kívül egy vagy két telet futhatnak! A fűrészfogas kopás elvileg futómű problémára is utalhat, és szerintem nem célszerű reszelővel ledolgozni, mert a minta attól még egyenetlen lesz a gumi többi részéhez mérten. Én most vettem használtan télieket szereléssel együtt 25.000-ért plusz egy Győr-Komárom túra (ca. 3000HUF) Mondjuk azon is csodálkozom, hogy az UG7 5 év után még 6 mm-rel húzza. Az enyémek 2006/39 hetiek voltak, 1 szezonton töltöttek másnál, és most lettek leírva, de mostanra már csak 2-2,5mm volt rajtuk. Az egyenetlen kopás nem csoda, főleg ha nap mint nap ugyanazon az úton jársz. Egy kicsivel több kanyar az egyik irányba, egy kicsivel rosszabb az útszéle a jobb oldalon jellemzően... Ledolgozni éppen csak a kiálló éleket gondoltam, de még megfontolom, valóban nem túl jó csak így kézzel. Ha előre húzoma kezem a futófelületen a szélső mintáknál, akkor siklik, ha visszafelé, akkor akadozik a mintákban. Az adja a zajt ha jól sejtem. Pedig az UG7-es téliekben is van már vagy 13000! 4 tél, és 6,3 és 7 mm! Emelőn sebességbe téve,alapjáraton ketyegve talán letudod gyaluln a kiállo bütyköket valamivel.De ne a saját emelőjével próbáld! Azért ez nem gyenge henkülés. Gyerekek, a gumi biztonsági felszerelés, én nem játszanék vele. Iagz, hogy máshol pénzt kérnek érte, de a karosszériás még többet (más szakmákat nem is emlegetek)
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
sityu
Friss hús
Nem elérhető
Hozzászólások: 31
[HB] 1.4 16V Elite AC
|
|
« Hozzászólás #1099 Dátum: 2010. Október 26. - 12:53:18 » |
|
Sziasztok! Az lenne a kérdésem, hogy mennyi az ideáis keréknyomás egy 195/60/R15 -ös guminál? Van e különbség a télen ill. nyáron használt gumik nyomása között? Az első és hátsó gumik nyomása eltérhet -e? Magyarúl, mennnyire fújjam fel a gumikat?
Válaszokat előre is Köszönöm! További szép napot!
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
gatsy
|
|
« Hozzászólás #1100 Dátum: 2010. Október 26. - 13:48:37 » |
|
Sziasztok! Az lenne a kérdésem, hogy mennyi az ideáis keréknyomás egy 195/60/R15 -ös guminál? Van e különbség a télen ill. nyáron használt gumik nyomása között? Az első és hátsó gumik nyomása eltérhet -e? Magyarúl, mennnyire fújjam fel a gumikat?
Válaszokat előre is Köszönöm! További szép napot!
Kesztűtartó kinyit, ajtón elolvas. Azok a gyárilag előírt nyomások. Ettől eltérhetsz pár tizedet, télen, hóban lefele szokás (a jobb tapadásért), nyáron egy kicsit felfele (a jobb fogysztásért)
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Krisz
|
|
« Hozzászólás #1101 Dátum: 2010. Október 26. - 19:34:50 » |
|
Sziasztok! Az lenne a kérdésem, hogy mennyi az ideáis keréknyomás egy 195/60/R15 -ös guminál? Van e különbség a télen ill. nyáron használt gumik nyomása között? Az első és hátsó gumik nyomása eltérhet -e? Magyarúl, mennnyire fújjam fel a gumikat?
Válaszokat előre is Köszönöm! További szép napot!
Kesztűtartó kinyit, ajtón elolvas. Azok a gyárilag előírt nyomások. Ettől eltérhetsz pár tizedet, télen, hóban lefele szokás (a jobb tapadásért), nyáron egy kicsit felfele (a jobb fogysztásért) 2,1 bar 2 személyig, 5 személy+ csomagok 2,3 bár az embléma szerint a ksztyűtartóban.
|
|
|
Naplózva
|
06 70/22 11 222
|
|
|
cápaFeri
Törzstag
Nem elérhető
Hozzászólások: 5924
cettim
|
|
« Hozzászólás #1102 Dátum: 2010. Október 26. - 20:08:36 » |
|
Sziasztok! Az lenne a kérdésem, hogy mennyi az ideáis keréknyomás egy 195/60/R15 -ös guminál? Van e különbség a télen ill. nyáron használt gumik nyomása között? Az első és hátsó gumik nyomása eltérhet -e? Magyarúl, mennnyire fújjam fel a gumikat?
Válaszokat előre is Köszönöm! További szép napot!
Kesztűtartó kinyit, ajtón elolvas. Azok a gyárilag előírt nyomások. Ettől eltérhetsz pár tizedet, télen, hóban lefele szokás (a jobb tapadásért), nyáron egy kicsit felfele (a jobb fogysztásért) 2,1 bar 2 személyig, 5 személy+ csomagok 2,3 bár az embléma szerint a ksztyűtartóban. Ez érdekes...nekem mindenhol 2,1 bar van a cetlin.
|
|
|
Naplózva
|
"Ha egy férfi kinyitja a kocsiajtót egy nő előtt, akkor vagy az autó új, vagy a nő!"
|
|
|
Levi75
Teljes tag
Nem elérhető
Hozzászólások: 311
SW Elite ACC 2,0d
|
|
« Hozzászólás #1103 Dátum: 2010. Október 26. - 21:14:30 » |
|
Sziasztok! Az lenne a kérdésem, hogy mennyi az ideáis keréknyomás egy 195/60/R15 -ös guminál? Van e különbség a télen ill. nyáron használt gumik nyomása között? Az első és hátsó gumik nyomása eltérhet -e? Magyarúl, mennnyire fújjam fel a gumikat?
Válaszokat előre is Köszönöm! További szép napot!
Kesztűtartó kinyit, ajtón elolvas. Azok a gyárilag előírt nyomások. Ettől eltérhetsz pár tizedet, télen, hóban lefele szokás (a jobb tapadásért), nyáron egy kicsit felfele (a jobb fogysztásért) A téli csökkentett nyomást nem javaslom, hacsak nem közlekedsz valóban mélyebb hóban vagy laza talajon min. 70%-ban. Mivel a mai téli gumik puhább anyaga (oldalfalon és futófelületen is) biztosítja a tapadást, már nincs szükség a régi megoldásra, ahol a csökkentett nyomással az egész (nyári)gumi szerkezetét "puhították" jobb híján, de ez csak kis részben javította a tapadást a stabilitás, fogyasztás és gumi élettartam kárára. A téli-nyári nyomásnál csak az a különbség, hogy a 2 időszak hideg állapota (mert ugye úgy illik mérni) között akár 40 C° különbség is lehet, ami befolyásolja a nyomást, de ezzel remélem azért sem kell számolni, mert 1. mindenki cseréli a gumikat tavasszal-ősszel ami együtt jár a nyomás beállításával 2. legalább havonta egyszer mindenki nézi a nyomást, nem csak téleny és nyáron egyszer.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Krisz
|
|
« Hozzászólás #1104 Dátum: 2010. Október 26. - 21:18:15 » |
|
Sziasztok! Az lenne a kérdésem, hogy mennyi az ideáis keréknyomás egy 195/60/R15 -ös guminál? Van e különbség a télen ill. nyáron használt gumik nyomása között? Az első és hátsó gumik nyomása eltérhet -e? Magyarúl, mennnyire fújjam fel a gumikat?
Válaszokat előre is Köszönöm! További szép napot!
Kesztűtartó kinyit, ajtón elolvas. Azok a gyárilag előírt nyomások. Ettől eltérhetsz pár tizedet, télen, hóban lefele szokás (a jobb tapadásért), nyáron egy kicsit felfele (a jobb fogysztásért) 2,1 bar 2 személyig, 5 személy+ csomagok 2,3 bár az embléma szerint a ksztyűtartóban. Ez érdekes...nekem mindenhol 2,1 bar van a cetlin. Akkor a cetlik sem egyformák?
|
|
|
Naplózva
|
06 70/22 11 222
|
|
|
Jani
Kábelbarát
Törzstag
Nem elérhető
Hozzászólások: 5352
2005 SW Elite+ 1.6 LPG
|
|
« Hozzászólás #1105 Dátum: 2010. Október 26. - 21:37:10 » |
|
Nekem nem a kesztyűtartóban van a cetli, hanem a vezetőajtónál a B oszlop tövénél.
|
|
|
Naplózva
|
LPG
|
|
|
Krisz
|
|
« Hozzászólás #1106 Dátum: 2010. Október 26. - 22:44:27 » |
|
Nekem nem a kesztyűtartóban van a cetli, hanem a vezetőajtónál a B oszlop tövénél.
Akkor az v.ki átrakta oda!Ahogy én is az enyémet a tankajtóba.
|
|
|
Naplózva
|
06 70/22 11 222
|
|
|
hawer
|
|
« Hozzászólás #1107 Dátum: 2010. Október 27. - 07:18:41 » |
|
Különösen hóban, latyakban közlekedve fontos, hogy a téli, alacsonyabb hőmérsékletnek megfelelő nyomás legyen a gumikban. Sajnos gyakori vélekedés, hogy a téli abroncsokban a nyomásnak a nyárinál alacsonyabbnak kell lennie. Az alacsonyabb nyomás hátrányosan befolyásolhatja az abroncsok öntisztuló képességét. Érdemes 0,2-0,3 bar-ral magasabbra emelni a nyomást a nyári gumik számára előírthoz képest, hogy az így kissé keményebbé vált felületű abroncsok könnyebben szabadulhassanak meg a profilba került sártól, latyaktól, hótól.
Én is így tudtam...
|
|
|
Naplózva
|
A HB sportos, az Sw praktikus, a Sedan sportosan praktikus!
|
|
|
Komis
|
|
« Hozzászólás #1108 Dátum: 2010. Október 27. - 07:49:13 » |
|
Sziasztok! Az lenne a kérdésem, hogy mennyi az ideáis keréknyomás egy 195/60/R15 -ös guminál? Van e különbség a télen ill. nyáron használt gumik nyomása között? Az első és hátsó gumik nyomása eltérhet -e? Magyarúl, mennnyire fújjam fel a gumikat?
Válaszokat előre is Köszönöm! További szép napot!
Kesztűtartó kinyit, ajtón elolvas. Azok a gyárilag előírt nyomások. Ettől eltérhetsz pár tizedet, télen, hóban lefele szokás (a jobb tapadásért), nyáron egy kicsit felfele (a jobb fogysztásért) A téli csökkentett nyomást nem javaslom, hacsak nem közlekedsz valóban mélyebb hóban vagy laza talajon min. 70%-ban. Mivel a mai téli gumik puhább anyaga (oldalfalon és futófelületen is) biztosítja a tapadást, már nincs szükség a régi megoldásra, ahol a csökkentett nyomással az egész (nyári)gumi szerkezetét "puhították" jobb híján, de ez csak kis részben javította a tapadást a stabilitás, fogyasztás és gumi élettartam kárára. A téli-nyári nyomásnál csak az a különbség, hogy a 2 időszak hideg állapota (mert ugye úgy illik mérni) között akár 40 C° különbség is lehet, ami befolyásolja a nyomást, de ezzel remélem azért sem kell számolni, mert 1. mindenki cseréli a gumikat tavasszal-ősszel ami együtt jár a nyomás beállításával 2. legalább havonta egyszer mindenki nézi a nyomást, nem csak téleny és nyáron egyszer. Gyakrabban kell. 2hét alatt kétszer is kellett ráfújnom. Először 0,4 majd 0,2 nyomásvesztés volt az időjárás miatt. Ha nem a megszokott módon viselkedik az autó már érdemes megnézni. Ha elég érzékeny vagy akkor 0,1-0,2s nyomáskülönbséget is meg fogod érezni. Jómagam a 5év alatt erre jutottam: a nyári 2,2 (hidegen) és téli 2,0-2,1 (még hidegebben). - 195/55/R15 Hankook a teljesség kedvéért
|
|
|
Naplózva
|
MINDEN -AMIT ELOLVASOL- FELHASZNÁLHATÓ ELLENED!
|
|
|
Krisz
|
|
« Hozzászólás #1109 Dátum: 2010. Október 27. - 09:06:04 » |
|
Sziasztok! Az lenne a kérdésem, hogy mennyi az ideáis keréknyomás egy 195/60/R15 -ös guminál? Van e különbség a télen ill. nyáron használt gumik nyomása között? Az első és hátsó gumik nyomása eltérhet -e? Magyarúl, mennnyire fújjam fel a gumikat?
Válaszokat előre is Köszönöm! További szép napot!
Kesztűtartó kinyit, ajtón elolvas. Azok a gyárilag előírt nyomások. Ettől eltérhetsz pár tizedet, télen, hóban lefele szokás (a jobb tapadásért), nyáron egy kicsit felfele (a jobb fogysztásért) A téli csökkentett nyomást nem javaslom, hacsak nem közlekedsz valóban mélyebb hóban vagy laza talajon min. 70%-ban. Mivel a mai téli gumik puhább anyaga (oldalfalon és futófelületen is) biztosítja a tapadást, már nincs szükség a régi megoldásra, ahol a csökkentett nyomással az egész (nyári)gumi szerkezetét "puhították" jobb híján, de ez csak kis részben javította a tapadást a stabilitás, fogyasztás és gumi élettartam kárára. A téli-nyári nyomásnál csak az a különbség, hogy a 2 időszak hideg állapota (mert ugye úgy illik mérni) között akár 40 C° különbség is lehet, ami befolyásolja a nyomást, de ezzel remélem azért sem kell számolni, mert 1. mindenki cseréli a gumikat tavasszal-ősszel ami együtt jár a nyomás beállításával 2. legalább havonta egyszer mindenki nézi a nyomást, nem csak téleny és nyáron egyszer. Gyakrabban kell. 2hét alatt kétszer is kellett ráfújnom. Először 0,4 majd 0,2 nyomásvesztés volt az időjárás miatt. Ha nem a megszokott módon viselkedik az autó már érdemes megnézni. Ha elég érzékeny vagy akkor 0,1-0,2s nyomáskülönbséget is meg fogod érezni. Jómagam a 5év alatt erre jutottam: a nyári 2,2 (hidegen) és téli 2,0-2,1 (még hidegebben). - 195/55/R15 Hankook a teljesség kedvéért Nekem a gyári hankook 2,5 bar-al szaladtt végig.Egyenletesen kopott sem kivül,sem pedig belül nem volt eltérés a minta mélységében.Most is 2,5 báron szaladok de a télit 2,3 mal használom ha fent lessz.Már kezdek csuszkálni reggelente!Lehet ideje lessz a cserének.
|
|
|
Naplózva
|
06 70/22 11 222
|
|
|
|